Maske

 

Nada Žiljak

NADA ŽILJAK rođena je u Zagrebu 1944. u slikarskoj obitelji. Završila je likovnu akademiju u Zagrebu 1967. i specijalku 1970. Slobodni je umjetnik. Radi u mnogim tehnikama: ulje na platnu i papiru, crteži, akvareli, pasteli, grafika; suha igla, bakropis, linorez.
O njenom radu objavljene su mnoge publikacije, monografija crteža 1995., monografija autora Đure Vanđure 1993. U tisku su monografije akvarela i bakropisa. Njeni radovi nalaze se u mnogim svjetskim muzejima i privatnim zbirkama. Izlagala je na tridesetak samostalnih izložbi: Hrvatska, Austrija, Mađarska, Egipat, Bosna i Hercegovina, Njemačka, Ukraina. (1997.)
http://www.ziljak.hr
http://www.gallery-hr.com

CIP - katalogizacija u publikaciji
nacionalna i sveučilišna knjižnica - Zagrab

UDK 75 Žiljak, N.

Žiljak, Nada
Nada Žiljak: Maske / Tekst Branka Hlevnjak, - Zagreb: FS, 2004.

ISBN 053 - 199-018-2
1. Hlevnjak Branka
I. Žiljak, Nada -- život i djelo
http://www.ziljak.hr
http://www.gallery-hr.com

 

 

Kolorizmus Nada Žiljak műveibe

Nada Žiljak festői ciklusai, az «Álarcok» és a «Műterem», az új évezred elején (2001-2004) mint a színhatások kiváló mesterét és a ma már egyre ritkább erotikus témák festőjét  tárják a néző elé a művésznőt.  Nada Žiljak az Álarcok című ciklusban ama gondolat nyomán, hogy csak a rejtőző ember tud igazán feltárulkozni, teret engedett az erotikus álmodozásnak és szexuális élvezeteknek a virtuális álarcok között. A festővászon képzeletbeli karneválján, az éj elragadtatásában, az alkohol mámorában, azon felismerés által vezetve, hogy, amit most cselekszenek, vagy cselekedni fognak, titokban és rejtekben marad, burjánzik a művésznő szereplőinek szenvedélye.Nada Žiljak megengedi nekik a névtelenség örömét, hiszen mint álarcosok nem tartoznak a megismerhető világhoz, hanem az álarcosbálak hamis, egy éjszakára mindent megengedő szokásrendjéhez. Tehát az álarcos, alakos felvonulások ősi szokását egy-egy pár jelenetén át ábrázolva Nada Žiljak virtuális cselekmények, színek és vonalak, erotikus lelkesedés és szexuális megbotránkoztatás egész zuhatagát alkotta meg; rátalált egy különlegesen ösztönző téma kiapadhatatlan forrására, mely elvitte őt a telített felületekig,a kolorizmusig, melyben egyeduralkodó szerep jut a színeknek.

Nada Žiljak új ciklusaiban a festmény terének, a mozgás illuziójának hordozói a színek. A festményeken nem lehet pontosan felismerni, mekkora a mélység, amit képzeletünk megpróbál felmérni, amíg egy színen belül fel nem fedezünk egy egészen más színt. Mintha az ég színes sík felületét szemlélnénk és izgatottan fedeznénk fel a felhők mögött, vagy a Tejút alatt egy másik, sötétebb galaxis terét. Az elülső szín lángoló felülete alatt, a vászon síma felszínén egyszerre új rétegeket látunk meg. A művésznő provokálja a szemet és vezeti a képen keresztül, megadván számára az alapvető tematikus és érzelmi kontúrokat, egyidejűleg meggátolván, hogy racionálisan megismerje a kép szerkezetét.  Az álarcok rejtelmessége és a testi birtoklás és önátadás kéjvágya az Álarcok ciklusban átsugárzik a nézőkre, akik átérzik a festett érintés izgalmát, az érzékeltetett vágyat, a titkolt sejtéseket a félig fellibbenő álarcok mögött. Nada Žiljak a látott és sejtett tereket ábrázolja a színek rétegeivel, a színárnyalatok gazdagságának egymást kiegészítő, vagy egymással ütköző jelenségeivel, nagyszerűen, felszabadultan dalol az álarcosbál éjszakája témájának segítségével. A kép kompozíciója és szerkezete fölébe kerekedik a témának és mintha kiszorítaná a festmény keretei közül, s csak a forró éjszaka hangulatát, a színhatás finomságát, a színekbe rejtett titkot hagyván meg a képkockában.

Jól ismerve a modern festői nyelvezetet Nada Žiljak időnként szabadon hagyja a kép eredeti felületét. Azért, hogy ezáltal nyitottság benyomását keltse. Teret enged a vászonnak, hogy lélegezzen, illetve a nézőnek, hogy átérezze a festői alkotás mozzanatát, hogy lássa a rétegek szerkezetét, eljusson az analitikus festészet jelképeihez, amely a festést önmagát emeli ki mint önmagáért létező igazságot. Tehát a festőnő az akrill elemi erejű, kifinomult, fokozatos kolorizmusát felerősítette a testi izgalom figyelemkeltő témájával. A képeken az erotika mint lelki kategória váltakozik az összefonódás vágyával, a bocsánatos paráznasággal, a vágy és a megcsalás erejével.

Az álarc felöltésével mindenki látsszólag kibújt kötelezettségei, önfegyelme, s önmaga béklyójából. Minden rejtett és feltárt szerelmi cselekmény a képzelt álarcos alakokkal esik meg. Ám nem mindig az álarcok vannak előtérben. Gyakran csak sejteni lehet őket a megtört kompozícióban, az alapból kitörő, vagy a jelenetet megvilágító fényben. Ezek olyan képek, melyek modernsége kellemes a formák befejezetlenségéhez szokott szemnek, kielégítik a titkokat kereső intellektust is, megörvendeztetik az érzékszerveket a teljesség megteremtése által.

Erotika, mint teremtő erő

A «Királylány és a béka» (pasztell, 2001) az első az Álarcok című ciklusból, amely az FS (Fotosoft 2002) című naptárban jelent meg. A  fekete arcú, átlátszó ruhás nő mellét megérinteni készülő fekete kéz rajza mintegy jelképezi a művésznő erotikájának ártatlanságát, ami a mese népi bölcsességét is átszövi és mint ilyen az emberiség nevelésének alapjai közé tartozik. Mintha a művésznő azt sugallná, mik az álarcok, ha nem a felnőtteknek a társadalom által ideiglenesen biztosított joga, hogy gyermekként eljátszhassák, ők most «valaki mások». És az a másik alak, ami mögé rejtőztek, segít nekik felszabadítani elnyomott vágyaikat.

 

A művésznő, aki nagyon jól ismeri a képzőművészeti szimbólumok lényegét, önmagát és közönségét, valamint virtuális álarcos alakjait is a szemmel veréstől és a bűn igézetétől, ami megeshetne velük az elképzelt álarcos táncmulatságon a rejtett és felébredt szexualitás miatt, megvédte – hajjal. A «Haj» című kép (pasztell, akrill,2001) egy hosszú hajú fiatal lány rajza, aki alatt egy tarka álarc van,  merev vigyorú arc, mint a faragott álarcokon. Ám az álarc vigyora mögött elképzelhető élvezkedésnél sokkal többet jelent a vele szembe állított fiatal, karcsú mezítelen lány alakja. A lány dús, hullámos, hosszú fekete haja, mellyel képes eltakarni szépségét, palástként takarva hátát, egyben jelképesen feltárja a haj minden nemességét és hatalmát. A haj ugyanis, akár a körmök, kapcsolatban állnak az emberi lénnyel, eltávolításuk után is. A haj az erkölcsök és a személyiség őre mind a keresztény, mind a keleti civilizációkban (J.Chevalier és A Gheerbrant: Jelképszótár, Zágráb, 1987).

Miután ciklusának első képével így védelmet nyert, Nada Žiljak többször is magával ragadott minket világába, erotikus, testi örömökkel maszkírozott szeretőpárjaival, részben 2002-es,2003-as,2004-es naptárakban megjelentetett képeivel, valamint e festmények kiállításain Zágrábban, Fiumében, Opuzenben, Pécsett és Sveti Ivan Zelinán.

Fokozatos bevezetés a témába

«Érintés» című képével kezdődik meg a művésznő azon ciklusa, amelyben egyre inkább belemerészkedik a kolorizmus nyaktörő kalandjaiba, illetve a téma által nyújtott festői és erotikus felszabadulásba. Az «Érintés» még a bevezető kép, melyen az ostoba maszkok gonoszkodó rátartiságukban «rábeszélik» a festőnőt a virtuális erotika megjelenítésére. Az álarc és a kéz, amely megérinti az álarc nélküli (önarcképi jegyeket hordozó) nő mellének hegyét, nincsenek azonos tér-idő dimenzióban. A nő a képen nem vesz részt az álarcosok táncában, de láthatólag érzi az érintést és zavarban van.

A művésznő lassan bevezet minket a festett éjszaka eseményeibe. A «Suttogás» című kép (2001) a belső megvilágítás zöld színeivel harsog. Minden zöld: a háttér is, az arcok is. Világosan kiemelkedik belőle a testhez simuló vörös kosztüm és a vöröses, testhez tapadó ruha. Két nő suttog, mintha az «Érintés» előző jelenetét beszélnék ki. A vörös és a zöld együttese olyan, mint a fellobbanó tűz, vagy szikra a «szaftos» zöldessárga alapon. A színek jobban kifejezésre jutnak, de legalábbis ugyanolyan töményen hatnak az érzékekre, mint a karcsú alakok nyitott és kócos vonalai.

A «Csók» (2001) egy kissé nagyobb méretű kép (75x55 cm) egyszerre más ritmusű dalra fakadt, erőteljesebb kolorittal, új helyzet bemutatásával. Ez Nada Žiljak jól ismert stílusa, a maga kompozíciós és grafikai virtuozitásával, de új színhatások viszonyrendszerével. A felület jelentőséget kapott. A színek önállóak, mégis alá vannak rendelve az egész összhangjának. Az uralkodó zöldes-lilás tonalitásban élénk vörös részletek érnek el ragyogó hatást. Ez utóbbiak egy álarcos hölgy orcái, de a maszk arca is vörös. A kép címében jelzett csók valójában egy csókra várás. Ha nem is tudnánk kiismerni magunkat a rajzon, a színek ritmusa, egymás közötti viszonya, a vörös hangsúlyok ráirányítják figyelmünket a várt érintés forró viszonyára. Ez olyan kép, amely formaelemeivel előre jelzi a festőnő új ciklusát, amely egy hároméves időszakban úgy jelentkezett, mint Nada Žiljak érett kolorista korszaka.

Akrill, mint kihívás

Mindkét kép, a «Táncba hívás» és a «Játék» egyaránt a színek tobzódása, melyben a harsány kék, vagy zöld különböző árnyalatai beragyogják belső imaginatív fényükkel az előtérben lévő alakokat; karcsú, gesztusaikban és mozgásukban dinamikus lényeket. Ezek olyan talányosan csábító képek, melyeken mintha semmi sem történne tartalom szempontjából, de éppen a színek révén terek, hangok, jelenetek jönnek létre, melyek nem engedik meg a néző szemének, hogy megelégedjen az először látottakkal, hanem arra biztatják, hogy keressen, bolyongjon, kapcsolódjon be a képbe és vegye át a festői kompozíció ritmusát, rekonstruálja a festészet zenéjét, mely a festőt ismeretlen cél felé vitte. Egyidejűleg ez a ritmus festészetileg és tematikailag kellemes mint egy látkép, melyet ablakon át szemlélünk és amely azáltal hoz izgalomba, hogy különös részletek felfedezését ígéri a teljes kép keretein belül; a váratlanság kis szenzációit, a fények széthullását, vagy valaminek a sejtetését valami ”mögött”.

Bármennyire is tematikailag egységes egésznek számít az Álarcok ciklus, különböző festői technikák segítségével jött létre. Nada Žiljak gazdag és egyedi festői opuszában a legfontosabb újdonság az akrill használata. Amint azt ő maga is kijelentette, az akrill egészen másként viselkedik, mint az olaj, vagy bármely más technika színei. Sajátosan friss, hamar szárad és más színkeverési, illetve színhatás elérési módokat követel meg. Magában az új akrill technika kipróbálásában a művésznő megtalálta munkamódszerét és alávetette saját kompozíciói igényeinek. Talán éppen az Álarcok örök és állandó témájának, valamint a Műterem ciklus erotikájának köszönhetően, mely számos civilizációban és a művészettörténetben is gyökeret vert, szerette meg Nada Žiljak a színeket a maguk tisztaságában és erejében. Új lendületet adott a felületeknek, összekötötte, felépítette és felfedte őket, erős és nagy egységekben, mely által új fesői poétikát hozott létre.

Az Alexandriai négyes, mint ihlet

Az éjszaka és a sötétség gazdag, dús atmoszférája, melyben az álarcos szeretők rejtőznek, a «Vágy» című kép túltelített rózsaszín édeskéssége, vagy a kísérteties fekete férfi maszk és a mezítelen női test kontrasztja az «Éjfél után» , a «Kéjvágy», a «Féktelenség» című képek és így tovább Lawrence Durrel (India, 1912) 1958-ban megjelentetett Alexandriai négyes című intellektuális-poétikus művéből nyertek ihletet. Ez a négy könyv életről szóló meséi, koncentrált, moralizálás mentes ábrázolásmódja ihlette meg a festőnőt. Az alexandriai elit álarcosbálja, minden elvárásával, pletykáival, leleplezéseivel, csodálkozásával, bűncselekményeivel, melynek Durrel alig néhány oldalt szentelt, Nada Žiljak számára a festés pillanataiban úgy jelent meg, mint saját virtuális élmény, mint eme örökbe fogadott képek visszfénye, melyekhez hozzáadta saját fantáziáját és érzéseit.

Nada Žiljak Álarcok ciklusa és Durrell alexandriai karneváljának leírása között a kapcsolat ugyanazon pókhálófinomságú összeköttetéseken, vagy éppenséggel zajos csatornákon át jön létre, melyeken át a művészekhez eljut az egyéni alkotás anyaga. Ez a szellemi háló mintha az egyiptomi és mezopotámiai kezdetek, a koptok és Zarathustra hívők titokzatossága, illetve az emberiségnek magasabb erkölcsi formát adni akaró kétezeréves keresztény erőfeszítések óta létezne. E hosszű periódus a jelek és fogalmak egyetemes jelképrendszerét hozta létre, mely a művészetekben ugyanúgy terjed, mint a nomádok vándorlásában. Ez a jelképes civilizációs létezés beépült Nada Žiljak Álarcok című ciklusába.

A téma iránti vonzalom

Nada Žiljak úgy ábrázolja az erotikát, mint az életet mozgásba hozó hatalmat, a kitartás erejét, a megmaradás szükségét.E női aktok «kínálatában» nincs bűn, nincs gonoszság: a nők önként és szenvedélyesen emelték fel ruhájukat, hogy megmutassák a «paradicsom kapuját» az álarcosoknak, abban a meggyőződésben, hogy a nagyorrú bohóc, a fekete csontváz, a buta, háromszögletű alak mögött a kedves, a szerető rejtőzik, s átengedi magát az élet titkos csírájával, az isteni jelenlét szikrájának izzásával való egyesülés édes élvezetének.

Érdekes, hogy a festőnő ismert stílusjegye, a festett felületek elrejtése és feltárása itt új, megváltozott szerepet kap: célja, hogy megteremtse az erotika erővonalainak vibráló hangulatát, gyertyák pislákolását, lámpák villanófényét, s a holdfény váratlan felcsillanásait. Az összegyűjtött színek kicsiny részletei a maguk különbözőségében fontosak a végső hangulat megteremtéséhez, a fellelkesülés megmutatásához,a felületek szerkezetének kialakításához, ami olyannyira jellemzi a modern, kortárs művészetet. Nada Žiljak új ciklusával  megerősítette a festői terek építését, hosszabb és békésebb játszmákat adott nekik, melyekben rövidebb és szétszórtabb színritmusok váltakoznak, függetlenül a megfestett cselekménytől. A kép ritmusa megegyezik a belső érzésekkel és a festőnő világának intelektuális logikájával, amely nem akarja elveszíteni a párbeszédet a nézőkkel.


A «Zöld kesztyű» című kép 2003-ból olyan kifejezésmóddal készült, melyben a festett felületek a fény és sötétség egyedülálló élményébe sűrüsödnek össze. A sötétlila, zöld, fekete színmezőket kisebb sárga, fehér,narancsszínű és vörös felületek világítják meg. Az álarcos szerető és partnernőjének képének erotikus hangulatát a színek kontrasztja teremti meg, különösen a meleg és a fény szuggesztív hatása. Egy izzó színekből formált, rövid, az aranymetszés szabályai szerint magasra helyezett szalag (horizont)  valősághű szuggesztiója jelenik meg egy nő forró testében, míg a férfi alakja sötétben marad. Így a színek keltette feszültség egyben tematikai jellegű is, noha a testeket csupán a színek alkotják. Csak az arcok és a címben szereplő zöld kesztyűk állnak rajzi elemekből. Nada Žiljak, aki amúgy kiváló rajzoló, itt teljesen festő módjára gondolkodik. Ám ugyanúgy, ahogyan a festőnő elvarázsolja a közönséget meglepő színek skálájával a gyengédektől a drámaiakig, a sötétektől, a világosakig, úgy maga a művésznő is, mondhatnánk, átengedi magát a téma ösztönző erejének

A «Madarak álarcosbálja» lilás, rózsás és zöld színek álomszerű kontrasztjaiból szőtt kép, egy új festett költemény. Mint ahogy a színek is gyengédek és virágzók, úgy a téma is természetfeletti és álomszerű. Levéve a női álarcot, női testben megjelent egy madár-nő. Természetesen az irodalomban megtalálhatnánk ennek az izgalmas témának párhuzamait, s meghatározhatnánk többértelmű és mély gyökereit a madárnak, mint a lélek jelképének, illetve az Isten ember iránti hajlandóságának. Ám érdekes módon a festőnő az álarc közismert témájához váratlan jelképrendszert társít, mely intelligens koloritú, sőt kecses és beilleszkedik az álarcosbálba.

A könnyedség és egyszerűség Nada Žiljak festői világa építésének jellemzői közé tartozik. Nem csak az Álarcok és a Műterem ciklusokban, hanem egész életművében a művésznő ügyesen fönja össze és át a valóságot és az álmot, a már látottat a váratlannal, az anyagit és a szellemit. Mivel a figuralitás széles skáláján mozog, s feloldja azt a nagy grafikai, pasztell alapú és festői elrendezésekben, képei mindig az absztrakt és a reális határmezsgyéjén vannak, szerkezetileg nagyon konkrétek, megformálásuk modern és teljesen egyéni.

Az Álarcok ciklusban 2003 végén és 2004 elején keletkezett festményeinek ikonográfiájába Nada Žiljak új elemként beviszi az álarcosokat figyelő alakokat. Ezek madarak és macskák. Néha fontosabbak ők maguknál az álarcosoknál. A «kíváncsi madár», mely egy sziklán áll és csipkedi az álarcos madár kalapját, elvonja a figyelmet a sziklához támaszkodó nő mezítelenségéről és a vele szeretkező álarcosról. Tulajdonképpen nő és férfi izgalmas egyesülését semlegesíti a madár, mely a maszkírozás és nem a cselekmény természetessége ellen lázadt fel. A művésznő jelképesen, a madáron keresztül, mely azonban kompozíció szemszögéből az előtérbe került, teszi fel a kérdést a képmutatásról. Mely álarcok valódiak és mi a természetes?

Nada Žiljak képei az Álarcok ciklusból elképzelt alakok és párok portréi. Mindegyik más színárnyalatból épül fel, más a kompozíciója, melyben a színek és viszonyuk ritmusa szugerálják a nézőnek az erkölcsi botlás súlyát, a valódi szerelmet, rokonszenvet, reményeket, az egyes, maszkok mögé rejtőzött, vagy leleplezett alakok összetettségét, illetve egyszerűségét. A maszkok emberek, ezért a festőnő mindegyiknek egyéni jelleget ad. Mindegyiknek mást.


Az erotika kellemes hangulata

A festmény belülről, egyes színeiből feltörő fénye adja a kép hangulatát, s egyben meghatározza a virtuális szerető pár pszichológiai jegyeit. A virtuális személyek és különc figurák lelkiállapotainak kolorista megjelenítése a festményeken néha valóban nagyon nehéz. A barnás türkizkék szín a „Sárga terítő” című képen, vagy a vörös, barna és ibolyaszín a „Terítőn” című művön, mindkettő 2003-ból való, összetett viszonyokat, nehéz döntéseket, sötét gondolatokat sejtet. Az esti fényt a művésznő sehol sem ábrázolja közvetlenül, de alighanem az is a különös színek sejtett okozója. Ugyanakkor szintén a szín az, amely minden módon érzékelteti velünk a megkívánást, a megcsalást, a tiltott gyümölcs élvezetét.

A barnás-lilás árnyalatú „Rejtett tekintet” című képen (2004), a kék szín részletei nyitott tér érzetét keltik, így kérdésessé válik, hogy a szorosan egymás mellett elnyújtózó szeretők, tulajdonképpen hol vannak. Vajon megszöktek az álarcosbálról és még alig elrejtőzve átadták magukat a vágynak? Valaki meglátta őket, mi több nézi őket, amint lefeküdtek a földre és készülnek teljesen átengedni magukat az érzések szinte érthetetlen hívó szavának? Titokzatos a felettük álló személy is, mivel a festőnő szándékosan nem határozta meg pontosan a személyek közötti határvonalakat és egymáshoz fűződő viszonyukat, míg a kép címével jelezte, hogy a szeretőket a legrosszabbkor, a legteljesebb testi közeledés pillanatában lesik meg. Ám a festőnő nem kívánja eljátszani az erkölcsi ítész szerepét, ő az érzéseket, temperamentumot, elragadtatást ábrázolja. A dinamikus kompozíciót, egy álló és két fekvő figurával, összehangolja a közelgő extázis színhatások képezte hangulatával. Az említett viszony mellett az érzékiséget felerősíti a nő mezítelen testének világos színe és szorosan hozzáfonódó partnerének, valamint a bámészkodónak sötét alakja. Ebben a légkörben a néző öntudatlanul is azzal a magányos alakkal azonosul, aki nyilvánvalóan kíváncsiságát elégíti ki más örömeinek kilesésével.

Néhány képen a művésznő „háromszöget” ábrázol, vagyis két boldog és egy magányos lényt. Az erotika festése közben a művésznő előtt úgy jelenik meg a magány témája, mint egy harmonikus ritmusból álló rejtjel, hangsúly, mely szétszórja az összecsoportosított színtömböket és könnyebbé teszi a kép kompozícióját, megfestett ellensúlyt, s egyben tartalomban megmutatkozó ésszerűséget is ad neki. Az elkülönített alak azonban nem minden képen ítéltetik szomorúságra. Ellenkezőleg. Egy-egy magányos álarcost úgy ábrázol a művész, hogy inkább vidámnak, sőt önelégültnek látszanak. Mivel azonban álarcot viselnek, mégis felmerül a kérdés, milyenek lehetnek a maszk alatt? A bohócokra és megjátszott nevetésükre való utalás kérdéseket vet fel.

A „Tánc” című képen (2004), például, a magányos álarcos úgy fest, mint egy kövérkés, alacsony úriember, aki nagyon elégedett önmagával. Éppenséggel ő lehetne a házigazda, aki megrendezte az álarcosbált és most élvezi  önmagukat szertelen paráznaságba vető barátai és ismerősei társaságát. A képen a drámai hatást a baloldalon álló háromszögletes álarcú ördögalak képezi, akihez szorosan hozzásimul egy karcsú szőkeség. Ebben a társaságban inkább a szőke lányért aggódunk, mint a magányos emberért. Úgy tűnik, hogy az emberek olyan álarcokat szeretnek húzni, amelyekben öntudatlanul is titkos vágyaikban élő személyiségekként mutatkoznak meg. A „Tánc” című képen tehát a haját rendezett, csinos lófarokba fésülő szőke lány a legteljesebb bizalommal ölelgeti azt a valóban félelmetesnek látszó álarcost, mintha talán tudná, hogy a gonosz „szörnyeteg” maszkja alatt szívének igaz választottja rejtezik. Ám vajon nem a szépség és szörnyeteg históriája a legerotikusabb mese? Ez annak a jelképe. Ahogy a lélek túlnő az anyagi valóságon: jelkép, melyben a legyőzetik a viszolygás a visszataszító külső iránt, sőt az a szépség által gazdagon megjutalmaztatik.

Pontosan ez játszódik le ezen a képen. Nada Žiljak éppen ilyen képzetek gazdagságával szembesít, ami e látszólag egyszerű és harmonikusan kiegyensúlyozott képekből fakad.

Festői rapszódiák

Nada Žiljak Álarcok és Műterem című ciklusai gazdag, egyszere nyilvánvaló és asszociatív szimbólumokból álló jelképrendszert rejtenek. Szinte minden képen új és új láthatárok nyílnak meg, egy másik, vagy harmadik, vagy egyszerűen egy új dimenzió rejtett jele, mely minden újraolvasás-nézés során keletkezik. A figyelmes nézőnek e képek szimbolikája mint az érzékiség kimeríthetetlen forrása ötlik szemébe; mint egy nagyszabású festői rapszódia. E rapszódia egyszerre idézi meg a tudatot és a tudatalattit, a közismert tényt és a megfestett kép mitologikus elfogadását, azonban mindezt egzisztenciális viszolygás nélkül teszi; mi több kellemes hatás és izgalom mellett, ami illeszkedik a néző azon készségéhez, hogy átengedje magát eme egyedülálló művészi fantáziálásnak.

Az erotika és «mélysége», melybe behatol titokzatos erők által irányított tekintetünk, meleg színekkel van megfestve. Ebben a sűrű festői térben a mozdulatok, gesztusok, mohó kezek, birtokolni vágyó ujjak, lemeztelenített combok, elnyúló testek, csábító tekintetek,  bársonyos bőr rövid, de pontos vonásokkal vannak megrajzolva. Elegendő e karcsú alakokban felismerni egy, két, három jellegzetes vonást, s ezek azonnal elárulják egymás közti viszonyuk minden ártatlanságát, vagy paráznaságát.

A «Kék rét macskával» című kép tanácstalanságba viszi, hogy hová helyezte el a festő az erotikus cselekményt. Noha a festmény címe rétről beszél, a kék szín különböző árnyalati áttűnéseivel eltávolít minket e fogalomtól és más ésszerűséget kerestet velünk. A testek lebegő, súlytalan helyzete szeretkező párt sejtet. Mintha félálomban úsznának egy olyan térben, melynek kolorisztikus értéke az elragadtatás, a lelkesedés, a szerelmi ünnep gondolatát erósítné fel bennünk. Ez a lebegő helyzet Chagal ifjú párjára, a szláv mesebeliségre emlékeztet, s megerősíti előttünk a művésznő humánum iránti elkötelezettségét.

Nada Žiljak képeinek kompozíciója nem könnyen olvasható,egyszerű. Ellenkezőleg. Nézésük közben kellenes érzést kelt a sok kicsiny meglepetés, az alaptéma kolorisztikus és formai ellenpontjai. Így például két vörös alakzat e kép hátterében mintha közelgő veszélyre hívná fel a figyelmet. A kép alső rétegeiben pedig a kolorisztikus szerkezet múlandóságot sejtet. Jobbra, a macska mellett mintha felsejlene még néhány alak, még valaki jelnléte érezhető. A kép hosszasabb szemlélése közben nem tűnt el az első, idillikus érzés, de megkérdőjeleződött ártatlansága, vagy legalábbis annak hosszabb fennmaradása. Ez egy nagyon összetett kompozíció, mely romantikus alapmotívuma mellett a  festői harmóniába rendezett színárnyalatok, ritmusok, kontrasztok  egész sorát tartalmazza, amit nem lehet részeire szedni, hanem ellenkezőleg, úgy kell szemlélni, mint az érzékek teljességét.

Ahogyan a zenében léteznek tartalmilag gazdagabb ás összetettebb kompozíciók, úgy Nada Žiljak festészetében is vannak egyszerűbb, melegebb, kamaraműre emlékeztető és romantikusabb képi kompozíciók. A nagyméretű «Kék rét macskával» című képpel összehasonlítva a «Szerelmes álarcosok» nevet viselő kép méretét tekintve kisebb, s tartalmi, formai együttesét tekintve más. A cím is jelzi, a színek pedig megerősítik a friss zöldes,sárgás hatást némi rózsaszínes árnyalatokkal. A színek optimisták, ígéretesek. Szimbolikájuk a tavaszt és az ébredő természetet idézi és teljességgel illeszkedik az összesimuló álarcosok tartalmi jelentéséhez. A festőnő áldását adta rájuk és a szerelem izgalmas érzését keltette. Az érzések őszinteségét a képen semmi sem zavarja, semmi sem rontja el, vagy kérdőjelezi meg. Ez a kép a kölcsönös érzések formák és színek alkotta tiszta öröme. Ez a kép nyílt felhívás a közönséghez, hogy osztozzon a megfestett alakok örömében.

Műtermi erotikus kalandok

A  Nada Žiljak újabb munkásságában megjelenő kolorizmus, mely először mint érett előrelépés intenzívebben az Álarcok című ciklusban jelent meg, ihlette meg a Műterem nevet viselő, párhuzamosan jelentkező ciklus képeit. Nem véletlenül. Hiszen a műterem mindig is az erotika helye volt. A hely, ahol mezítelenre vetkőztetett szép nők, ruhátlan férfiak kínálták a művészeknek a test tájaira, annak hegyeire-völgyeire, dombjaira, tavaira, anatómiájára, tapinthatóságára, vonalaira és általában az emberi test szépségeinek látványát. A testre, mint isteni alkotásra mindig is úgy tekintettek a festők, mint olyan rejtélyre, amit  megéri figyelmesen tanulmányozni, meghódítani. A test, illetve az akt, egyszerre tudományos és kreatív megerősítés. A festő és modell a műteremben témája Nada Žiljak előtt mint természetes következmény merült fel, szinte mint az erotikus ciklus kötelező része.

A «Műteremben» című kép (2004) klasszikus beállítást mutat: jelen van a festő, jellegzetes festősapkában a festőállvány előtt; a lány, a modell pedig elnyújtózkodik a díványon. Fekszik és élvez. Élvezi a művész tekintetét, amely simogatja haját, szemét, ajkait. Elképzeljük tekintetét, amint lesiklik a modell nyakán, mellein, elemzi minden részletét, fényeffektusokat keres rajtuk, kutatja a színt, amellyel legjobban tudja majd megjeleníteni a bőr lágyságát és a test tapinthatóságát, a vonalakat, melyekkel a hajat fogja ábrázolni ás az egész formát, amit ennek az izgalmas vizuális kalandnak ad.


Nada Žiljak erotikus kalandja e körvonalakkal kezdődött. Ő tulajdonképpen azonos a festővel, aki a műteremben őszintén elgondolkodik a mezítelen modell testének jellegzetes feszültségein. Ugyanakkor pedig ő a festő megfestője is, aki szemléli és felfedezi az akt vonzóságát. Rajz szempontjából leegyszerűsítve, de jellegzetes módon a művésznő megformázza elnyújtózó modelljét, aki magára vonta a művész figyelmét.

Nada Žiljak a kép felszínét sajátos színmezőkkel alakítja. E színmezők négyzetformáktól labirintus falalakzatokig, vékonyan felvitt színektől kellemes festett foltokig váltakoznak egymással. A képzelt műtermekben pózoló modellek pedig a feszültség és izgatottság általános jelképei, kihívások az érzékek számára, felhívások a tekintet útján történő virtuális érintésekre.  A „Műteremben” című képen (2004) Nada Žiljak nyugodt, tompított színekkel festette meg a műterem bensőséges meleg hangulatát. A festő és modellje közötti távolság jelentős, de kapcsolatok sorsszerűen meghatározott. A képen apró alakok, a festő és a modell beleolvadnak az intimitás kellemes atmoszférájába, melynek azonban a nyilvánosság elé tárás a célja.

Az álarcok és a műterem motívumainak összekötésével Nada Žiljak logikus hidat létesített az álarcosok és a művészek érzékiségre koncentráltsága között. A művészet és a farsangi alakos népszokások is a megszokott dolgok kijátszására törekednek. Az „élet játékszabályaiból”, amelyek között mindenkinek megvan a maga szerepe az életben és a társadalmi befolyása által megírt forgatókönyv szerint él, a művészek és az álarcos alakok kiválnak, levetik itt az „átlagszerűség” hétköznapi maszkjait. Valóságuk másik arca köti le a művésznő figyelmét már évek óta.
Az a valóság, amit Nada Žiljak fest meg a Műterem és az „Álarcok című cilusokban valóban az erotika, mint a létezés alapja, melynek számos kompozíciót szentelt. E művekkel mutatja meg az erotika és a festészet finoman árnyalt kapcsolatait. E viszonyokat mindkét ciklusban izgalmas egésszé ötvözte össze.

A kettősség és a kétséges kétarcúság elve

A Műterem ciklusban a szín, akárcsak az Álarcok ciklusban megadja a kép alaphangulatát. A fekete kontúrú rajzolatok inkább vázlatnak látszanak, mint a kép vázszerkezetének. A szín alkotja az árnyalatok és ritmusok összhangját, ami hol éles, hol meleg, hol, világos, hol pedig sötét. A rajz a kép, témájának, érthetőségének hordozója marad, de a szín adja meg remegését, beteljesülését, szépségét. A rajz úgy tűnik fel, mint a szünet szükséges tere, mint egy kecses dallam a harmonikus kompozícióban.

A Műterem és az Álarcok című ciklusok képeit, mint egyébiránt Nada iljak más képeit is könnyeden úgy is szemlélhetjük, mint valami alkotói enformelt, amelyben a nyugodt felületek váltakoznak a kolorisztikus hangsúlyokkal. A színek láthatóak az egyes ecsetvonásokban és a nagy, néha négyzet alakú, sűrűbb, ritkásabb, tisztábban látható, vagy rejtettebb, mindig sajátos szerkezetű felületekben. Azonban minden egyes színegységnek megvan az alapja a művész gondolatainak szerkezetében.

A „Kék hármas ülés” címet viselő kép (2004) jelképes módon beszél a kettősségről. A domináns kék színt a sárga apró effektusai szövik át, amelyek a hármas ülés felett és alatt jelennek meg. Ezzel a festő lebegő tér hatását kelti. Azonban a kép bal oldalán szorosan egymáshoz simuló nő és férfi hátat fordít egymásnak. Festő és modellje? Mintha egy láthatatlan oszlophoz lennének kötözve. Szégyenoszlop ez? Férj és feleség? Elválaszthatatlanságra vannak ítélve. Együtt, de mindig szemben állva. A nőalak, mint jin (föld, passzivitás, engedékenység, sötét, gyenge, a természet női princípiuma), s a férfi alakja mint jang (ég, aktivitás, szívósság, erő, világos, a természet férfi princípiuma). A két elválaszthatatlan ellentétpár jelképe, melynek egységén keresztül működik az élet. Ám ez még nem minden. A hármas ülés felett egy szőke, fiatal lány nyújtózott el. Pózol, csábít, vár. A színek megerősítik a megkívánás érzetét, a kimondatlanság szikráival izgató gondolatokat váltanak ki, kék álmodozást, magányos önelégültséget. Győztesek dicsőségét?

A művésznő ezzel a képpel számos kérdést tett nekünk fel, intellektuális feszültséget keltett, a szem számára pedig színek által élvezetet szerzett az esetleges erotikus válaszok keresésében. Nem szükséges konkréten meghatározni e válaszokat. Mindenki megtalálhatja a maga válaszát. A kép ugyanis nagyon kihívó.

Mindkét ciklus számos képén Nada Žiljak szereplőinek elhelyezkedése és arckifejezése által felfedi előttünk a kétarcúság különböző fajtáit. Akárcsak Durrell, az író, aki a művésznő előtt az emberekről alkotott ismeretek és tapasztalatok sokaságát tárta fel, miközben soha nem ítélte el alakjait, ugyanúgy Nada Žiljak is kiérlelt és teljesen egyéni rajztechnikájával a vonal egészen apró elmozdításával képes élénk és meggyőző gesztusokat kelteni. Festménytől festményig, alaktól alakig, a vonalak apró elváltoztatásaiban, megerősítéseiben, feszültté tételében megnyilvánul a lényegre törés, önzés, gonoszság, kedvesség, érzékiség, önátadás, depresszió, lelkesedés és így tovább. Noha gyakorta az emberi figurák csak mint egy piktográfiai jel jelennek meg, a festőnő kiváló rajzai elárulják ez esetleges mozgásokat és a hozzátartozó érzéseket. Az alakok többértelműek, gyakran, mint a pragmatikus kétszínűségnek feltett örök kérdés jelennek meg.
Az Álarcok ciklusból származó „Sárga alkony” című képen a háromszög kompozícióban álló alak úgy fest, mint a kétarcú Janus római istenség Az álarcos alak azonosítható a kétarcúság ismert jelképével. Ugyanis úgy látszik, hogy az álarcos álló figura a társaságában lévő, a földön elnyújtózó részeg házaspárral beszélget. Azonban álarca mögött a rajzon világosan látható, hogy arca ténylegesen más irányba fordul. Mintha a képileg nem ábrázolt messzeségben kutatna tekintetével érdekesebb beszélgetőtársat, vágyott társnőt, esetleges szeretőt.
Az álarcosbálokon történő események, ahogyan azokat Nada Žiljak megfesti gyakorta jellemzik a társadalmi viszonyokat. Élesen rajzolja meg ezeket, megvilágítja és több oldalról megközelítve is tudatosítja.

A Műterem ciklus, s ugyanúgy az Álarcok ciklus képeivel a művésznő fények és ritmusok feszültségét alkotta meg, festői drámát, amely felforrósítja és lehűti az erotikáról alkotott rögzült elképzeléseket, provokálja a társadalmi viszonyok átgondolását, felhív arra, hogy felülvizsgáljuk a képmutatást és az erkölcsöket. Az egyik kép, amely a műtermi erotika történeti jellegére utal az „Érintés” című mű (2004). Barnás-rózsaszín tónusok közt a képen két alak áll. A modell és a festő. A modell térdig leengedte ruháját és a művész az ógörög Vénuszok klasszikus pózába helyezte őt. Fejét ferdén hátrahajtja és kecsességet, Botticelli Vénuszának ártatlanságát sugározza. A karcsú lánnyal szemben a férfi kövérkés és kezét a modell felé nyújtja. Haja és szakálla fekete, szintúgy mint ruhája, amely római tógára emlékeztet, s így az ógörög szobrok iránti ókori római rajongást idézi fel. A kép valóban úgy hat, mint egy lecsupaszított freskó. Színszerkezete az időgép szerepét játsza. Régiség érzetét kelti. Ugyanakkor a művésznő aktualizálja a modern, így a saját művészi erotikájának kulturális „bölcsőjét”. Az erotika kétségtelenül tartósan foglalkoztatja a művészeket.
Az „Érintés” jelképes elnevezés, valójában nem létezik a képen (hiszen a képen a férfi még csak kinyújtotta a kezét, de nem érintette meg a nőt), valójában e beállítás és Nada Žiljak többi művének éleselméjűségét árulja el, mellyel hangsúlyozza a be nem teljesült vágy különleges hatalmát. A vágyott és meg nem valósult erotikus áramlás jelképesen van ábrázolva a festő és a modell közötti meg nem valósult, vagy elképzelt viszonyon, illetve a festőnő és műve közötti kapcsolaton keresztül. Megvalósulva, vagy nem, az erotika Nada Žiljak képein úgy jelenik meg, mint a művészet mozgató ereje.

Festői gyönyörélvezet

A témának és erotikus erejének kolorisztikus átitatottsága jellegzetessége e műveknek. A „Vörös szoba” című képen (2004) a festő az éppen csak jelzett festőállvány előtt áll. Tevékenységének felismeréséhez fontosabb kinyújtott keze, mellyel éppen fest. A padlón mezítelen modell ül. E teljesen egyszerű rajzolt viszonyon belül egy sereg olyan képi elem található, amellyel a kép erotikus töltetet kap. Két szín dominál, s a művésznő általuk alkot szembeállított viszonyokat: a türkizkék és a vörös. A festő sarka türkizkék, ez a szín visszatükröződik a nő arcán, aki enyhén széttárt lábakkal pózol. Mindez az izgalom természetellenes kifejezését adja arcának. Ugyancsak összeköti tekintetét e szín a festő testével (sarkával). Másrészt a rózsaszínes árnyalat, mellyel a modell testisége van ábrázolva, átfogja a festett műterem egész terét. Ebben a térben nem lehet világosan felismerni sem a festőállványt, sem a vásznat. Az egyetlen vizuális fogódzó a szék támlájának rajza. A szoba ég a művész szándékától, hogy legyőzze vágyait, mialatt a nő alakját rajzolja, míg ezzel egy időben átengedi magát a belső szenvedélynek, mely beissza a vizuális szenzációk által kiváltott erotikus áramlásokat. A művésznő eme sajátos hozzáállása az erotikához, mely által a legintimebb erotikus egyesülések egyben a legátszellemültebbek is, már az óegyiptomi művészet óta létezik és Nada Žiljak néhányszor hasonló címmel megjelölte képeit.
A „Vörös műterem” című kép reprodukciója a 2004-es Foto Softa naptárban egymást kiegészítő színekkel van megfestve, amelyen a vörös és a zöld lángoló viszonyának a festő törékeny alakja és egy különös árnyék, vagy egy szék sejtetése ad értelmet, amely olyan helyzetbe van állítva, amely erotikusnak tűnik azok szemében, akiknek ilyen hátsó gondolatai vannak. Ám éppen a vörös szín juttatja eszükbe e gondolatot.

Nada Žiljak új ciklusának szépsége e bölcs erotikus gondolatokból és a gazdag festői rendszerből ered. E képek elmozdított realizmus, virtuális formák, elképzelt helyzetek és konkrét festői kompozíciók képei, amelyeket csak fenntartásokkal lehet szürrealistáknak nevezni.

Az „Eszéken” című kép (2003) a valóság kétszeres „elmozdítása” segítségével lett megkomponálva. A képen a műterem részei látszanak: szék, festékek, állvány. Ám nehezen felismerhető marad a kép fő része a szabadon megformált téren belül. Vajon ez a megfestett kép képe-e, amelyen látszanak a szeretők? Avagy ez tükörkép a műterem terében, amelyen elég jól felismerhető a „megkísértett festőnő”? Az (önarckép jellegű) nő a képen, a valódi képen belül alig védekezik, vagy pontosabban testével és kezével erőteljesen támaszkodik az asztalhoz, s mintegy részt vesz a hozzásimuló alak láthatatlan közeledésének cselekményében.

 

Nada Žiljak a kis mozdulatok nagy mestere. E ciklusának képein szereplői elevennek és plasztikusnak látszanak. Jelentéktelen festői és grafikai beavatkozások révén elég erős szimbolika keletkezik, amely meghatározza a szándékokat. A művésznő nem rabja a színeknek, így a vörös nála nem kötelező jelképe az erotikának. Ellenkezőleg. A „9-es műteremben” című kép friss tavaszi zöld színben lángol éppen a kép azon felében, ahol két mezítelen figura van. Csak egy kéz éppen csak jelzett helyzete a nő testén árulkodik a szexuális játékról. Ám a színek a felébredt természetet sugallják nekünk, a szerelmet, ami egymáshoz közelíti a párokat az élet örök fennmaradásának alapvető küldetésében.

A „Természet” hatalmas ölelésének jelképes ábrázolását, amelyben a szeretőket úgy fogják be, mint a halakat a hálóba, Nada Žiljak a „4-es műterem” című képen festette meg. Két törékeny mezítelen test egy ívben egymás felé hajol, úgy mint a halak, amikor vergődve próbálnak meg kiszabadulni a sekély vízből, hogy megmentsék életüket, s szembe van állítva egy sötét medvebőrrel, amely azonban színének domináns helyzete miatt a képen nem úgy fest, mint egy szőnyeg, hanem mint az őskezdet, a barlangi otthon, a természetes menedék erőteljes jelképe. Vele szemben van a festőállvány, legalább olyan finom alakú, mint a szeretők. A sötét szőrme elvonja a tekintetet a mezítelen szeretőktől, az állványtól és előtérbe helyezi magát természetes, jóindulatú szőrös és meleg oltalmazó jellegével.

 

Azonban sem a Műterem, sem az Álarcok ciklusok egésze nem erotikus. Van olyan kép az Álarcok ciklusban, amely vidám, terheiktől megszabadult álarcosokat ábrázol, embercsoportokat, járókelőket, ugyanúgy, ahogy a Műterem ciklusban is vannak olyan festmények, amelyeken a festő, vagy a festőnő magányosak, vagy beszélgetnek barátnőikkel. Ám az egész kontextusában a festőnő kutatásai erotikára adott válaszok után, akár a formai, akár a lényegi részét nézzük, a ciklus minden képén felfedezhetők. Még a magány képein, vagy a nyugodt akttanulmányok is jelen van saját létezése bizonyításának parancsoló ereje.

 A festőnő saját maga, amint elnyújtózik a műteremben a megfestett kép előtt, ívben felé hajlik, s a megfestett festőnő mintha kölcsönös érintkezést keresne saját képzelt képével. Nada Žiljak intellektuális vágyat fest. Az alkotó munkát festi meg mint lelki igényt saját szellemi ihletének forrásával való egyesülésére. Ezért a magány képei a műteremben, melyeken dominál a szürke és a fekete, s amelyeken a magányos alakok lehajtott fejjel, összeszorult testtel, ami miatt kissé nyomasztóan néznek ki, szintén erotikusak. A művész vágyakozását fejezik ki a lelki ihletés iránt, az alkotás érzéki szenvedélyét, a forma birtokba vételével való kielégíthetetlenséget, az alkotói tevékenységnek való teljes önátadás vágyott pillanatát érzékeltetik, végül pedig jelzik a lelki kikapcsolódás elérését, ami a műveket szüli. A Műterem ciklusban számos komor kép beszél az alkotói és művészi depresszióról, ami úgy jelentkezik, mint szükséges üresség, ami kell az új lelki feltöltekezéshez.

Végkövetkeztetés helyett

Nada Žiljak két jelentős ciklust alkotott a Műteremmel és az Álarcokkal, amelyek egymással párhuzamosan keletkeztek 2001 és 2004 között és amelyek gazdagítják amúgy is gazdag és termékeny festői életművét. E tematikai ciklusok különböző technikákkal készültek a pasztelltől az akrillig, illetve ezek kombinációjáig. Mindkét ciklust elemezni lehet tematikai és formai kulcs szerint is, noha a művésznő számára a téma inkább ösztönzést, mint célt jelent. A szín és vonal együttese e modern kezelésben eredeti és egyéni módon teszik e festői egységeket harmonikussá és kifinomulttá. A modern absztrakció hagyománya és a szürrealizmus szabadsága alapján Nada Žiljak saját világainak megteremtéséhez talál teret.

Az Álarcok és Műterem ciklusok frissek és újak. Igazolják Nada Žiljakot, mint kimeríthetetlen erejű, mély érzésű és festői bölcsességgel rendelkező művészt.

Fordította: Sokcsevits Dénes

   
Samostalne izložbe

1981. Zagreb, Galerija INA, Slike
1982. Zagreb, Galerija Kamensko, Slike
Zagreb, Galerija Nikola Tesla, Slike
1983. Zagreb, Galerija Zagreb, Slike i crteži
1984. Zagreb, Galerija IKRO Mladost
Zagreb, Galerija, Konferencija za aktivnost
žena u društvenom razvoju, Slike i crteži
1988. Zagreb, Galerija Klub 42, Crteži
Zagreb, Galerija Trešnjevka, Slike
1990. Zaprešić, Knjižnica Ante Kovačić, Slike i crteži
1991. Zagreb, Galerija Kontempora, Slike
Zagreb Studio galerije Karas, Slike
1992. Bjelovar, Muzej grada Bjelovara, Slike i crteži
1993. Zagreb, Galerija Kontempora, Slike
1994. Križevci, Galerija Ars, Slike
Budapest, OTP Bank Galéria, Slike
Zagreb, Galerija Vugrin, Slike
Osijek, Galerija likovnih umjetnosti, Slike i crteži
Karlovac, Likovni salon Ljudevit Šestić, Crteži tušem i kistom
Sv. Ivan Zelina, Galerija Sv. Ivan Zelina, Slike i crteži
Đakovo, Dijecezanski muzej, Slike i crteži
1995. Gospić, Muzej Like Gospić, Slike i grafike
Zagreb, Galerija Duh, Obale pune tišine
Rasinja, Galerija Škatulka, Akvareli
Zagreb, Galerija Židovske općine, Na obali Galilejskog jezera
Otočac, Narodno sveučilište, Slike i grafike
Velika Gorica, Galerija Kordić, Na prostirci od neba i tla
Zagreb, Galerija Instituta Ruđer Bošković, Slike
Kairo, Muzej moderne egipatske umjetnosti
Graz, Flughafen, Die Farbe im Raume der Zeit
1996. Zagreb, Društvo Podravec, Vedrina jutra
Zagreb, Dom umjetnika Hrvatske, Akvareli
Asbach, Museum Kloster, Dvije generacije
u hrvatskom slikarstvu s A. Kinertom
Pakrac, Starogradska vijećnica, Pamćenje
Zagreb, Galerija Forum, Slike
Vinkovci, Gradski muzej, Albert Kinert i Nada Žiljak
Bihać, Galerija, Grafike
Sarajevo, Galerija, Grafike
Čazma, Zavičajni muzej, Crteži i akvareli
Novalja, Galerija Era, Slike i akvareli, Kao vjetar kao more
Rijeka, Muzej grada, Grafike (s Z. Pozaić i N. Arbanas)
Parz, Künstelerzentrum, Kontakte “Grenzelos” (s grupom 91)
1997. Starigrad, Galerija Jerolim, Crteži
Kijev, Nacionalni umjetnički muzej, Slike
Sv. Ivan Zelina, Galerija Sv. Ivan Zelina, V. Devidé - N. Žiljak “Haibuni”
Sv. Ivan Zelina, Galerija Sv. Ivan Zelina
V. Mc Master - N. Žiljak “Vezani za toranj”
Zaprešić, Galerija Razvid, Bakropisi
Sv. Ivan Zelina, Galerija Sv. Ivan Zelina, Tam čist pod strehom,Ilustracije
1998. Pečuh, Müvészetek Háza, Pasteli
Sv. Ivan Zelina, Galerija Sv. Ivan Zelina, Ljubavna režanja, Ilustracije
Gornja Stubica, Galerija dvorca Oršić, Pjesma o sjaju vode
1999. Piešt’any, Slovačka, Galerija MM
Zagreb, Galerija FER
Umag, Muzej grada Umaga
2000. Bratislava, Slovačka, Národné Osvetové Centrum
Zagreb, Francuska čitaonica, Ilustracije
Sv. Ivan Zelina, Nada Žiljak, Slike
2001. Zagreb, Izložba darovanih slika, K.B. «Sestre milosrdnice»
2002. Pečuh, Müvészetek Háza, Pasteli
Sv. I Zelina, galerija Sv. I. Zelina
2003. Opuzen, Likovni salon Opuzen
Zagreb, Galerija ARS hrvatske kulturne zaklade
Rijeka, galerija DAR
2004. Vinkovci, galerija Slavko Šohaj
Osor, Galerija grada Osora
Sv. I Zelina, galerija Sv. I. Zelina
Varaždinske toplice,
2005. Zagreb, Vatroslav Lisinski
Mostar, salon galerije Jelić
2006. Osijek, Vernissage
Unešić, Župni dvor
   
NADA ŽILJAK
Rođena je u Zagrebu 1944. Završila je Akademiju likovnih umjetnosti u Zagrebu 1967. i specijalku 1970. godine u klasi Alberta Kinerta. Slobodni je umjetnik. Radi u mnogim tehnikama: ulje na platnu i papiru, crteži, akvareli, pasteli, grafika; suha igla, bakropis, linorez. Svoje radove prikazala je na pedesetak samostalnih izložbi u Hrvatskoj, Austriji, Egiptu, Njemačkoj, Mađarskoj, Grčkoj, Ukrajini.. Radovi joj se nalaze u svjetskim muzejima i privatnim zbirkama. O njenim slikama, ilustracijama i crtežima objavljene su monografije iz pera Branke Hlevnjak i Đure Vanđure. Prikazi i kritike sakupljeni su na stranicama: http://www.geocities.com/galzelina/
http://www.gallery-hr.com
http://www.ziljak.hr
   
Patrik Ervell’s latest collection is ironically titled “Software”ADIDAS ORIGINALS TUBULAR SHADOW. In the notes from the presentation, Ervell says he was “interested in developing tension between nostalgia and sci-fi,NIKE ZOOM WINFLO 3” and even included ‘90s cyberpunk amongst his influences. Ervell developed this point of view by creating an imaginary software company called Idegen software systems. He then re-appropriated the company’AIR JORDAN XXXI MENs logo in several of the collection’s garments. Elsewhere,MBT TARIKI MEN mohair coats with oversized lapels made an appearance alongside mock neck tees,NIKE AIR JORDAN RETRO 5 police-inspired ribbed sweaters,MBT FORA GTX WOMEN flight bombers, and polyurethane leather coats. The setting was also suitably dystopian, and the resulting ambiance was something akin to if the creators of Deutschland ’83 and Hackers met up and decided to create a collection… We mean that as a compliment.Yesterday afternoon,JORDAN CP3 IX MEN artist JR spent the day working on his latest collaborative piece with Daniel Arsham in Greenpoint,NIKE AIR MAX 90 Brooklyn,MBT KIMONDO GTX MEN NYC. Connecting the lines between art, architecture, dance and theater, Daniel Arsham has been known to subvert existing architectural structures in unconventional,NIKE CLASSIC CORTEZ NYLON playful ways; confusing and confounding the expectations of space and form. Source: Street Art News .